Egy infantilis elme angliai viszontagságai, azaz Balotelli manchesteri kalandjai

2013 január 30. | Szerző:

Milanba igazolásával véget érnek Mario Balotelli manchesteri kalandjai. Összegyűjtöttem nektek Super Mario ámokfutásait.

 

2010. augusztus: a Manchester City 22,5 millió font ellenében leigazolta Balotellit az Intertől. Ekkor még nem sejtették, hogy mekkora terhet vesznek a nyakukba. 🙂 A City friss igazolása úgy gondolta, hogy egyből leteszi a néjegyét: matt fekete Audi A8-as autójával kisebb karambolt szenvedett. A helyszínelés alkalmával 5000 font készpénz volt nála, amire a biztos úr rá is kérdezett. Balotelli válasza: “Mert gazdag vagyok.”

2010. november: A West Brom elleni meccsen letudta első és második Premier League-gólját, majd első kiállítását is.

2010. december: Bunyó az edzésen 1.rész – Saját csapattársát,  Jérome Boatenget (jelenleg a Bayern Münchenben rúgja a bőrt) támadta meg egy edzés alkalmával. A védő becsúszása nem tetszett Marionak.

2010. december: Balotelli bezsebelte a Golden Boy díjat, amit az adott év legjobb 21 év aluli játékosának ítélnek oda. Balo gondoskodott róla, hogy ne legyen pozitív kicsengése az eseménynek. Az Arsenal ifjú középpályása, Jack Wilshere is a jelöltek között volt. Az olasz azonban kijelentette, hogy fogalma sincs, hogy ki az a Jack Wilshere. A City edzője, Roberto Mancini rendre utasította Mariot az eset után.

2011. március: A Dinamo Kijev elleni Európa-liga meccsen egy brutális talpalás miatt azonnali piros lappal mehetett idő előtt zuhanyozni. Mégsem emiatt marad emlékezetes ez a meccs, ugyanis a találkozó előtt Super Mario óriási küzdelmet folytatott bemelegítéshez szüksége mez felvételével. Nézzétek:

2011. március: Unaloműzésként darts nyilakkal dobálta meg a City egyik ifi játékosát. Póló is készült az incidens kapcsán:

2011. április – Bunyó az edzésen 2. rész – Ezúttal a csapatkapitánnyal, Vincent Kompanyval akasztotta össze nem létező bajuszát hősünk.

2011. október: Haverjaival tűzijátékozás közben kis híján magukra gyújtották SuperMario kéglijét. A tűzoltók fékezték meg a tüzet. Az eset után parádés játékkal és két góllal vette ki a részét a Manchester United elleni 6:1-es győzelemből. Egyik gólja után felhúzta a mezét, melyen a következő felirat állt: „Miért mindig én?” (Why always me?)

2011. november: A Liverpool ellen csereként lépett pályára, majd 18 perc elteltével két sárgával kiállítatta magát. Utána szétrúgta az Anfieldi stadion öltözőjének ajtaját. A Pool akkori edzője Kenny Dalglish, így kommentálta az  ámokfutást: „Szerintem saját magát állíttatta ki. Néha a tükörbe kell nézni, hogy megtaláld a választ.”

2011. december: Balo mindenféle tiltás ellenére éjszakai kiruccanással hangolt a Chelsea elleni bajnokira. Vezeklésképp már a 2.percben betalált Petr Cech kapujába.

2011. december – Bunyó az edzésen 3.rész Micah Richards rossz passzal szolgálta ki Balotelli uraságot, mire az keresetlen szavakkal válaszolt. Ennyi elég is volt a verekedés kirobbanásához.

2012. január: A Tottenham elleni bajnoki alkalmával Scott Parker fejét taposta meg az olasz. A játékvezető nem vette észre, de a felvételek alapján később négy meccsre eltiltották.

2012. március:  Az Internél első sajtótájékoztatóját tartotta  Andrea Stramaccioni, amit Mario Balotelli tett emlékezetessé (ki más? 🙂 ).  Az esemény közepén betoppant a fenegyerek, kezet fogot mindenkivel, majd kivonult a teremből.

2012. április: Brutálisan szabálytalankodott Alex Songgal, majd Bacary Sagnával is az Arsenal elleni bajnokin. Meglepő módon egy sárga lappal fejezte be a találkozót. Mancini a következő kommentárt fűzte az esethez: “Továbbra is játszathatom Mariót, de minden alkalommal azt kockáztatnánk, hogy leküldik, ahogyan ma is. Ellenben akár az utolsó percben is képes betalálni. Szeretem őt srácként és játékosként is, mert ismerem őt. Nem egy rossz srác. Fantasztikus játékos. Sajnálom őt, mert kezdi elvesztegetni a tehetségét. Remélem, hogy megérti, hogy rosszul alakulhat a jövője, és hogy tud változtatni a viselkedésén.”

2013. január – Bunyó az edzésen 4. rész: A Manhester Citynél eltöltött időszakának csúcsa, hogy nekiment edzőjének, Roberto Mancininek a csapat tréningjén.

 

Folytatás hamarosan immár Milánóból. 😉

Forrás: Guardian

Kislány, nagy tuti – Fókuszban a mai PL-meccsek

2013 január 29. | Szerző:

Hétközi fordulót rendeznek a Premier League-ben. Négy találkozót játszanak ma este. A küldetés nem más, mint a négy meccs végeredményének megtippelése.

STOKE CITY-WIGAN

Egyik csapat sem brillírozott mostanság a bajnokságban. A Stoke négy-, míg a Wigan az utóbbi három meccsén volt képtelen nyerni. A Stoke győzelme mellett szól, hogy otthon csak egyszer kaptak (4:0-ra a Chelsea-től). A Britannia Stadionban senki nem szeret vendégeskedni. Ráadásul a Wigan az Afrika-kupa miatt kénytelen nélkülözni legeredményesebb játékosát, Arouna Konét. Tipp: Stoke-győzelem (2,05 odds)

 

QPR-MANCHESTER CITY

A mezőny utolsó helyezettje fogadja a másodikat. Harry Redknapp együttese mindössze egyszer volt képes három pontot bezsebelni hazai pályán (a Fulham ellen). A Chelsea-t viszont idegenben lepték meg és a szezon eddigi legnagyobb meglepetését okozták azzal, hogy a Stamford Bridge-n győzték le a Kékeket. Hogy ma lesz-e bravúr a Manchester City ellen? A válaszom egy határozott nem. A Mancini-alakulat legutóbbi négy meccsét megnyerte és magabiztosan teljesített, így ma vendéggyőzelmet várok.  Tipp: Manchester City-győzelem (1,44 odds)

 

ASTON VILLA-NEWCASTLE UNITED

A szakadék szélén táncol mindkét csapat. A Villa 1 pontra-, a Szarkák 2 pontra vannak a kiesőhelytől. A Newcastle francia invázió segítségével igyekszik kiutat keresni a válságból. Az átigazolási időszakban a francia bajnokságot rövidítették meg és lassan francia tanárt kell fogadni az együttes mellé, mivel 10 gall játékos alkotja már az első csapat keretét. A birminghamieknél nem volt mozgás, valószínűleg a csodában bíznak. Ősszel 1-1-es döntetlent játszottak. Ezúttal is ikszre tenném a voksomat. Tipp: Döntetlen (3,2 odds)

 

SUNDERLAND-SWANSEA

Mindkét csapat masszív tagja a középmezőnynek. A Hattyúk már hat meccs óta veretlenek, de idén még nem tudtak nyerni idegenben. Ősszel 2:2-es döntetlent játszottak. A női megérzés újra ponosztozkodást súg. Tipp: Döntetlen (3,2 odds)

Bepillantás a múlt matricás albumába: edzők egykor és most

2013 január 28. | Szerző:

Sokan bélyegeket gyűjtenek, mások a modellrepülőkért vannak oda. A labdarúgás szerelmeseinek gyermekkora pedig a focis matricák jegyében telt. Bizonyára sokatoknak vannak kellemes emlékei a lutra-albumokról, ragasztós füzetekről, matricás kiadványokról. Ki hogy nevezte. Új rovatomban ezt a korszakot idézem fel:  Az Old Panini weboldal segítségével minden héten kiválasztok három ismert embert a futball világából és összevetem a retró képüket a mostani ábrázatukkal. Következzen most három aktív edző, aki egykoron rúgta a bőrt.

1, CARLO ANCELOTTI  (olasz – született: 1959. június 10.)

A PSG  edzője mindössze 20 éves a bal oldali képen. 1979-1987 között volt az AS Roma játékosa. Megfordult a Parma-ban és a Milanban is, de a legtöbb időt a Farkasoknál töltötte.

 

2, ROBERTO MANCINI (olasz, született: 1964. november 27.)

A Manchester City menedzserének első felnőtt csapata a Bologna volt. Mindössze 17 éves volt, amikor leigazolták és bemutatkozhatott a Serie A-ban. Egy idényt húzott le a Bolognánál, mivel a Sampdoria remek teljesítménye miatt gyorsan lecsapott rá.

 

3, VICENTE DEL BOSQUE (spanyol, született: 1950. december 23.)

A spanyol válogatott szövetségi kapitánya tagja volt az 1978-as argentin világbajnokságon résztvevő spanyol keretnek. Már 28 évesen is szép kövér bajusza volt Del Bosque-nek.



Kislány, nagy foci



Ki mondta, hogy a nők nem értenek a focihoz? Talán csak nem kérdezik őket...Én azonban kérdés nélkül is megmondom, ha lesre fut egy támadó, vagy ha úgy látom, hogy csődöt mond a 3-5-2. Talán érdemes lesz olvasni. Hisz ki tudja, talán a fociban is aranyat érhet a női megérzés... :)

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!