BEHARANGOZÓ: BENFICA – CHELSEA

2012 március 27. | Szerző:

Amikor a Chelsea leigazolta David Luizt a Benficától még nem tudta, hogy a hátvéd a focin kívül pozitív energiaátvitellel is foglalkozik. A portugál ezirányú tehetségét a gól ellen beoltott Fernando Torresen teszteli. Több-kevesebb sikerrel. A brazil Ramires szintén a Benficától került a Kékhez, róla nem derült még ki semmilyen rejtett gyógyító képesség. Az viszont biztos, hogy hosszú távon számolnak vele, ugyanis 2017-ig meghosszabbították a kontraktusát. Az angol csapat korábban még soha nem találkozott a Benficával, bár az angol csapatok portugál randevúja rendre rosszul sült el ebben a szezonban. (A Manchester United épp a Benficával szerepelt egy csoportban. Mindkét meccsük döntetlennel végződött. A Vörös Ördögök a csoport harmadik helyén végeztek, ami azt jelentette, hogy az Európa Ligában ‘vitézkedhettek’ a továbbiakban. A másik manchesteri alakulatot pedig a Sporting búcsúztatta.) Ráadásul Drogbáék még nyeretlenek idegenben a Bajnokok Ligája idei kiírásában.

A fenti tények dacára a Chelsea győzelmére számítok ma este. Legalábbis a továbbjutásukra biztos feltennék egy nagyobb összeget. A Napoli ellen is az ő továbbjutásukra tippeltem. Az bejött.

Címkék:

Futballhétvége – 12. hét

2012 március 23. | Szerző:

Jó kis hétvége elé nézünk: rangadók Olaszországban és egy csúcsmeccs Angliából.

CHELSEA-TOTTENHAM HOTSPUR, szombat, 13:45

A Premier League történetében még soha nem nyert a Spurs a Stamford Bridgen. Az előjelek mindenesetre nem arra utalnak, hogy ez a rossz sorozat szombaton fog megszakadni. A bajnokságban Harry Redknapp együttese a legutóbbi öt meccséből mindössze egyet nyert meg, egy döntetlent ért el, azonban vereséget szendvett az Arsenaltól, a Manchester Unitedtől és Evertontól is. A Chelsea a legutóbbi meccsét (Manchester City 2:1 Chelsea) leszámítva jó formában van, a legjobb nyolc közé jutottak a Bajnokok Ligájában, az FA-kupában pedig az elődöntőben vannak.

Őszi találkozó: Tottenham 1:1 Chelsea (góllövők: Adebayor ill. Sturridge)

Tipp a végeredményre: Chelsea 2:0 Tottenham Hotspur

 

MILAN-ROMA, szombat, 18:00

A bajnokság listavezetője fogadja a hatodik helyezettet. Egyértelműen Allegri együttese a párharc esélyese. Az utolsó 5 meccsüket egy találkozó kivételével megnyerték. A Bajnokok Ligájában a legjobb 8 között vannak már, ahol a Barcelonával kell megküzdeniük. A Romának fontos lenne a győzelem, mivel a jelenlegi hatodik hely még nem jelent nemzetközi kupaindulást. A Milanra erősen tapad a Juventus, így ők sem engedhetik meg maguknak a pontvesztést.

Őszi találkozó: Roma 2:3 Milan (Burdisso, Krkic ill. Ibrahimovic, Nesta, Ibrahimovic)

Tipp a végeredményre: Milan 3:1 Roma

 

JUVENTUS-INTER, vasárnap, 20:45

Az Öreg Hölgy az előző fordulóban a Serie A idei szezonjának legnagyobb különbségű idegenbeli győzelmét aratta a Fiorentina ellen (Fiorentina 0:5 Juventus). Valamint a leghosszabb veretlenségi sorozat (28 meccs) is az ő nevükhöz fűződik. Viszont a bajnokságban a legutóbbi 5 meccsükből 4 döntetlennel ért véget. Az Inter várakozáson alul szerepel, így nem meglepő, hogy gyakran szóba kerül Ranieri menesztése. A Bajnokok Ligájából a Marseille búcsúztatta őket és a bajnokságban sem vitézkednek (8. hely).

A Juventus győzelmére számítok.

Őszi eredmény: Inter 1:2 Juventus (Maicon ill. Vucinic,Marchisio) 

Tipp a végeredményre: Juventus 3:0 Inter

Címkék:

A hét játékosa: ARJEN ROBBEN

2012 március 19. | Szerző:

A Bayern München az utóbbi egy hétben a legjobb formában lévő topcsapat. 7 nap alatt 20 gól a Bajorok mérlege. A Bundesligában 7:1-re nyertek a Hoffenheim ellen. A Bajnokok Ligájában szintén hetet lőttek a Baselnek és egy gólt sem kaptak. Míg a legutóbbi Bundesliga találkozójukon a Hertha kapuját vették be hatszor. A müncheniek egyik legjobbját Arjen Robbent választottam a hét játékosának. A holland 7 góllal vette ki a részét az utóbbi 1 hét gólzáporából. Jó teljesítménye nem maradt viszonzatlanul, ugyanis a klub vezetői (ha hinni lehet a pletykáknak) heti 170 ezer fontos álomfizetéssel járó szerződést kínálnak a Robbennek. Ezzel ő lenne minden idők legjobban fizetett Bayern játékosa.

BAYERN MÜNCHEN 7:0 BASEL

 

A HÉT JÁTÉKOSAI JANUÁRBAN:

1. FUTÁCS MÁRKÓ

2. CLINT DEMPSEY

3. NATHAN DYER

4. CLINT DEMPSEY

5. ZLATAB IBRAHIMOVIC

 

A HÉT JÁTÉKOSAI FEBRUÁRBAN:

1, FABRIZIO MICCOLI

2, KENNEDY MWEENE

3, LIONEL MESSI

4, RYAN GIGGS

 

A HÉT JÁTÉKOSAI MÁRCIUSBAN:

1, ZLATAN IBRAHIMOVIC

2, LIONEL MESSI

Címkék:


Kislány, nagy foci



Ki mondta, hogy a nők nem értenek a focihoz? Talán csak nem kérdezik őket...Én azonban kérdés nélkül is megmondom, ha lesre fut egy támadó, vagy ha úgy látom, hogy csődöt mond a 3-5-2. Talán érdemes lesz olvasni. Hisz ki tudja, talán a fociban is aranyat érhet a női megérzés... :)

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!