“Kócos kis ördögök voltunk” – Borussia Dortmund-Bayern München BL-döntő

2013 május 25. | Szerző: László Ági

Rendhagyó előzetes következik a Borussia Dortmund-Bayern MünchenBajnokok Ligája-döntőhöz.  A teljesség igénye nélkül következzen a két együttes labdarúgóinak egykori és mostani fotója. Jó szórakozást! 

 

MATS HUMMELS

 

MARCO REUS

 

MARIO GÖTZE

 

NURI SAHIN

 

ILKAY GÜNDOGAN

 

 

ROBERT LEWANDOWSKI

 

SEBASTIAN KEHL

 

JÜRGEN KLOPP

 

BASTIAN SCHWEINSTEIGER 

 

THOMAS MÜLLER

 

JEROME BOATENG

 

HOLGER BADSTUBER

 

DAVID ALABA

 

MARIO GOMEZ

 

PHILIPP LAHM

 

CLAUDIO PIZARRO

 

MANUEL NEUER

 

TONI KROOS

 

JUPP HEYNCKES

Jópasik Ligája

2013 április 13. | Szerző: László Ági

Az elődöntőkhöz érkezett a Bajnokok Ligája idei szezonja. A Borussia Dortmund, a Bayern München, a Real Madrid és a Barcelona jutott a legjobb négy közé. A hölgy olvasóimnak szeretnék most kedvében járni azzal, hogy mindegyik csapatból választottam 3-3 jóképű játékost.

Gyerünk csajok, szavazzátok meg, hogy ki a leghelyesebb, IDE KATTINTVA!  

Elsőként jöjjenek a Barcelona focistái:

GERARD PIQUÉ 

 

DAVID VILLA

 

ALEXIS SÁNCHEZ

 

 

Következzék a másik spanyol gárda, a Real Madrid hármasa:

CRISTIANO RONALDO

 

XABI ALONSO

 

IKER CASILLAS

 

Íme a Borussia Dortmund jóképű legényei:

MARCO REUS

 

MATS HUMMELS

 

MARIO GÖTZE

 

Végül pedig jöjjenek a Bayern München focistái:

MARIO GÓMEZ

 

MANUEL NEUER

 

JAVI MARTÍNEZ

Helyszíni élménybeszámoló a dortmundi csodáról

2013 április 10. | Szerző: László Ági

Rendhagyó bejegyzés következik. Egyik kedves olvasóm, Kovács-Bodaki Zsuzsa abban a szerencsés helyzetben volt, hogy élőben látta a dortmundi csodát a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjé­ben.
A “poroszok” által bemutatott hihetetlen fordítás kedvenc csapatom, a Manchester United ’99-es BL-döntőjét idézte. Az ilyen pillanatokért lehet csak igazán szeretni ezt a sportágat. No de nem szaporítom tovább a szót, jöjjön Zsuzsa beszámolója képekkel illusztrálva, amit ezúton is köszönök neki!

Április 9-én este, lelkemet és testemet is szép sárga-fekete ünneplőbe öltözve elindultam Dortmundba, a Borussia Dortmund-Malaga BL negyeddöntőre. Abba a Dortmundba, ahol a BVB nem csak egy focicsapat, hanem egy életforma, szinte vallás. Minden körülöttük forog, nem találni olyan sarkot, sem a kül- sem a belvárosban, ahol valami ne emlékeztetne a csapatra. Persze, ha kicsit a focin túlra tekintünk, megértjük a miértet. Ruhr-vidék, bezárt bányák és üzemek, magas munkanélküliség, a város egyetlen öröme a sárga-feketék, akik az utóbbi időben valóban sok boldogságot okoztak a híveiknek. Igaz, a bajnokságban húsz ponttal lemaradva a Bayern Münchentől “csak” másodikak a tabellán, de üsse kő, majd jövőre javítunk.

Viszont a BL-ben még veretlen a csapat, olyan együtteseket utasított maga mögé és lett csoportelső a selejtezőben, mint a Real Madrid, Manchester City vagy a nagy múltú holland Ajax Amsterdam. A tizenhat között is könnyedén letudta a Donyecket. És most itt állok a szentély, az Signal Iduna Park előtt, hogy megnézzem a Malaga elleni negyeddöntő visszavágóját, melynek első meccsét Malagában csak 0:0-ra hoztuk. Veszélyes állapot! Ha kapunk egy gólt, arra kettővel kell felelni. A jegyem a híres, a helyiek által imádott, a vendégcsapatok által rettegett Süd Tribünre, a sárga-fekete falra szól. Itt már másfél órával hamarabb  hangolnak a legények, két vezérszurkoló egy pulpituson állva énekel, űzi-hajtja a szurkolókat. Még csak körülbelül tízezer ember foglalta el a helyét, de olyan a hangzavar, mintha már a megengedett 65000 szurkolna. A maréknyi, úgy 5000 malagait számláló vendégszektornak esélye sincs.

20:40, bevonulnak a csapatok, a hangorkán szinte elviselhetetlen. Magával ragad, muszáj neked is részt venned, énekelni, fütyülni, idegen emberekre rámosolyogni, azzal a bennfentes mosollyal, hogy “igen, mi itt vagyunk, mi vagyunk a kiválasztottak”.

20:45, a labda elindul 90 perces útjára. Én még egy kicsit mindig hitetlenkedve nézek magam elé, nem igazán akarom elhinni, hogy itt vagyok, de aztán a valóság felébreszt. Rosszul játszunk. Az első 15 percben szinte nem jutottunk túl a felezővonalon. A malagaiak nagyon felkészültek belőlünk, megfojtják a játékunkat, olyan szorosan védik az embereinket, hogy szinte levegőhöz sem jutnak. Aztán a 25. percben bekövetkezik az, amitől tartottunk. Joaquín megszerzi a vezetést a vendégcsapatnak. Egy pillanatra megfagy a levegő a stadionban, de tényleg csak egy pillanatra. A következő másodpercben újra sok ezer torokból zeng a “Heja Borussia”. A játék képe még mindig nem változik jelentősen. Szenvedünk, rengeteg az eladott labda, idegesen játszunk. Én magamban fohászkodom, hogy legalább egyenlítsünk ki a szünet előtt. Robertünk, a Lewandowski meghallja imáimat és szinte a semmiből egyenlít a 40. percben. Kifújom magam, ez nagyon kellett.

Még 45 perc, még annyi időnk van, hogy legalább egy gólt rúgjunk és 15 év után újra bejussunk a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában. Győzni kell, a döntetlen nem elég! Jobban játszunk, de ez még mindig nem az én csapatom, még mindig nem azt a focit játszuk amivel megszerettettük magunkat Európával. Igaz, van néhány helyzetünk, de azokat pazarlóan elpuskázzuk. Nézem a stadion óráját: már csak 15 perc, már csak ennyi időnk van. Aztán nyolc perccel a vége előtt a hidegzuhany. Eliseu egy kontrából újra vezetést szerez a vendégeknek. Úgy érzem magam, mint akit fejbe vertek. Kiszárad a torkom, legszívesebben sírnék. A 86. percben már csak az jár az eszemben, hogy a kocsim a két kilométerre lévő parkolóban áll, ugyan minek várjam meg a végét, ennek a meccsnek és a továbbjutásnak úgyis annyi. Elindulok lefele, de egy fél emelettel lejjebb hívogat egy jó kis hely, ahonnan belátom az egész stadiont. Megállok, látom, hogy öt perc a ráadás, öt perc az élet. Ebben a pillanatban Hummels előrevág egy labdát, egészen az ötösig, Santana még elpasszolja, de Marco Reus időben érkezik és kiegyenlít. Vérnyomás 220, pulzus 140. Nem egészen egy percen belül hatalmas tumultus a malagai kapu előtt, mindenki csinálna valamit. A malagaiak felszabadítanának, a dortmundiak megpróbálják valahogy a kapuba juttatni a labdát. Anyááááám! Santana hosszú lába győz, valahogy a vonalon túlra tolja a golyót. A stadion felrobban, hihetetlen hangorkán, ölelkező emberek, sírás-nevetés.

Továbbjutottunk! Mi jöhet még? Mi tudja ezt még fokozni? Real? Barca? Bayern? Mindegy, jöjjön, akinek jönnie kell, mi és a csapat felkészülten várunk mindenkit. Egy biztos, életemben már sok focimeccsen voltam, de ez a mérkőzés örökre beívódik az emlékezetembe.

Az autómmal fél óráig tartott, míg kijutottam a parkolóból, no de kit érdekelt ez kérem?